Az emberi kapcsolatok már eleve összetettek, a nők közötti rivalizálás továbbra is érdekes jelenség, amely kihívást jelent a kortárs társadalomban népszerűsített egyesületek növekvő hullámával. A testvériség elősegítésére irányuló erőfeszítések ellenére a nők közötti közvetett versengés megszilárdultnak tűnik, és két pszichológiai elmélet jelenik meg, amelyek meggyőző magyarázatot kínálnak.
Az egyik elmélet, amelyet az evolúciós pszichológia támogat, azt sugallja, hogy a női versengés gyökerei az ősi szükségletben rejlenek, hogy megvédjék afizikai sérüléseket. E hipotézis szerint a nők közvetett stratégiákhoz folyamodnának, hogy biztonságban tartsák magukat, és ezzel egyidejűleg csökkentsék mások észlelt értékét. Bár ezek az aggodalmak modern világunkban már nem annyira relevánsak, a nők közötti versenyképesség egy privátabb és érthetőbb formává fejlődött Emily V. Gordon szerző szerint.
A kutatás feltárja. hogy a nők közötti verseny hajlamos az ellenkező nem által vonzónak tartott tulajdonságokra összpontosítani. A pszichológusok, mint például Noam Shpancer, elmagyarázzák, hogy ez arivalizálásolyan módon nyilvánul meg, mint az önreklám és az ellenfél megvetése. A nők gyakran kiemelikfiatalságukat és fizikai vonzerejüket, miközben aláássák riválisaikat olyan szempontok lekicsinylésével, mint az életkor, a megjelenés és a jellem. Tanulmányok alátámasztják azt az elképzelést, hogy egy vonzó nő több ellenségeskedést és kevesebb támogatást tapasztalhat társai részéről, mivel fenyegetést észlelnek az „evolúciós díjhoz” való hozzáférést illetően.
A második elmélet a feminista pszichológián alapul, és azt állítja, hogy a nők közötti rivalizálásnak nem biológiai alapjai vannak, hanem a erős>a patriarchátus internalizálásat. E perspektíva szerint a férfiak által uralt társadalomban felnövekvő nők a férfi nézetet sajátjukként fogadják el. A női kompetencia ebben a megközelítésben azért merül fel, mert a nők érzékelik, hogy az, hogy a férfiak szeressék, döntő fontosságú erejük, értékük, eredményeik és identitásuk szempontjából. A nők közötti küzdelem ezért a férfiak elismerésének keresésévé válik, amelyet az úgynevezett „hamis tudat” táplál.
Egyszerű szavakkal, ha a nők értéke a férfiak jóváhagyásához kapcsolódik, fokozódik közöttük averseny. Emily V. Gordon egyértelműen így foglalja össze: „Ha az értékünket azokhoz az emberekhez kötjük, akik teherbe tudnak hozni minket, akkor egymás ellen fordulunk.” Ez a perspektíva kiemeli annak felismerésének fontosságát, hogy az önértékelést és a sikert fenyegető veszély nem feltétlenül más nőkből fakad, hanem az internalizált patriarchátusból.
Így működik a női rivalizálás dióhéjban, bár az evolúciós elemekben és a kulturális minták internalizálásában gyökerezik, sok nőben, különösen fiatal nőkben stresszt és boldogtalanságot okoz. Ezen a rögzült szokáson változtatni nem könnyű feladat, de a pozitív változás felé az első lépés ezeknek a káros mintáknak a tudatosítása és átgondolása. Egy olyan világban, amely egyre inkább támogatja a egyesületet, a nők közötti verseny gyökereinek megértése elengedhetetlen az egészségesebb és támogatóbb kapcsolatok felé való elmozduláshoz.
