Az emberiség kezdete óta foglalkoztatja a tudósokat és a kíváncsiakat az a kérdés, hogy miért öregszünk, és mi az oka korlátozott hosszú élettartamunknak. Egy rejtélyes tudományos elmélet összefüggést javasol a dinoszauruszok és az, hogy képtelenek vagyunk 200 évig élni.
João Pedro de Magalhães mikrobiológus, a Birminghami Egyetemről az Egyesült Királyságban azt javasolja, hogy a dinoszauruszok körülbelül 160 millió éves uralkodásuk alatt olyan evolúciós jelenséget válthattak ki, amely befolyásolta az emlősök, köztük az emberek élettartamát. A közelmúltban a „BioEssays” folyóiratban megjelent tanulmányuk azt sugallja, hogy az emlősök életben maradásának szükségessége a dinoszauruszok által uralt világban gyors szaporodási stratégiák kifejlesztéséhez vezethetett a hosszabb életbe való befektetés helyett. /p>
Egyszerűen fogalmazva, amikor a dinoszauruszok uralták a Földet, az ehhez képest sokkal kisebb emlősök túlélése a gyors szaporodási képességüktől függött. Ez Magalhães elmélete szerint az evolúció előrehaladtával fokozatosan megszűnt a hosszabb élettartammal kapcsolatos gének.
Képzeld el, első emlősök, akik a tápláléklánc alján éltek adinoszauruszok korában. A több mint 100 millió éves evolúciós nyomás a túlélési stratégia felé terelhette az evolúciót a gyors szaporodás felé. Magalhães azt sugallja, hogy ez a hosszú és feszült evolúciós kapcsolat rányomta bélyegét az emberek mai öregedésére.
A kutatás olyan genetikai nyomokra is rámutat, amelyek alátámasztják ezt az elméletet. Úgy tűnik, hogy az eutheri emlősök, köztük az ember, a dinoszauruszok idejében elveszítettek bizonyos enzimeket, amelyek felelősek az ultraibolya fény által okozott károk helyreállításáért. Ezen enzimek elvesztése összefüggésbe hozható az emlősök éjszakai életmódhoz való alkalmazkodásával a ragadozók elkerülése érdekében, bár ez a hipotézis még több kutatást igényel.
Konkrét példa az egyes UV-javító enzimek hiánya, amelyek ismertek. mint fotoliázok, legkorábbi őseinknél az eutheri emlős leszármazáshoz. Érdekes módon még az emlősök más ágaiban, például az erszényes állatokban és a monotrémekben is hiányzik legalább egy ilyen enzim. Ez a genetikai veszteség összefügg a rövidebb várható élettartammal? Magalhães ezt a lehetőséget valószínűnek tartja.
Más evolúciós jelek is alátámasztják az elméletet. Bizonyos hüllők, például az aligátorok azon képessége, hogy egy életen át növesztessék fogaikat, ellentétben áll azzal az emberi korláttal, hogy a fogak nem regenerálódnak folyamatosan. Ezek a genetikai különbségek több millió évvel ezelőtti evolúciós döntésekre vezethetők vissza, amikor az emlősök fő gondja az volt, hogy ne váljanak a félelmetes T. rex prédájává.
Az elmélet azonban nem rugalmatlan szabály. Vannak kivételek az állatvilágban, például a bálnák és az emberek, akik szembeszállnak a rövidebb életű őseik által szabott korlátokkal, és három számjegyű születésnapot ünnepelnek. Ez a jelenség érdekes kérdéseket vet fel azzal kapcsolatban, hogy bizonyos emlősök hogyan fejlődtek a dinoszaurusz korszak által támasztott korlátozások leküzdésére.
Bár Magalhães hipotézise még korai szakaszban van, és további kutatásokat igényel, az öregedés hátterében álló tényezők jobb megértése jelentős hatással lehet az életkorral összefüggő betegségek, például a demencia és az agyi érrendszeri betegségek leküzdésére. baleseteket. E nyilvánvaló „hosszú élettartam szűk keresztmetszete” mögött meghúzódó genetika értékes leckéket kínálhat az időskori egészség javítására vonatkozóan.
Miközben feltárjuk ezt a kapcsolatot a dinoszauruszok és a hosszú életünk< között. /strong>, ne feledjük, hogy ez az elmélet izgalmas kérdéseket vet fel, és új irányokba mutat saját öregedési folyamatunk megértéséhez. Bár ez egyelőre csak hipotézis, Magalhães tanulmánya arra ösztönöz bennünket, hogy elgondolkodjunk azon, hogy bolygónk távoli múltja miként hagyhatott kitörölhetetlen nyomot biológiánkban, és ezáltal várható élettartamunkban.
>
